Dávidról, másképp

   „A cinquecento művészóriása, Michelangelo Buonarroti legismertebb szoboralkotása, a Dávid, Firenze jelképe. Kompozíciója az antik görög, ún. kontraposztos atléta­szobrokra emlékeztet. Monumentális alakja kitágítja a teret, részletező plasztikája a fény-árnyék hatásoknak ad lehetőséget.” – olvastam a művtöris jegyzetemben, főiskolás koromban. A fejem nagyot koppant az íróasztalon, és mély álomba szenderültem. A másnapi vizsgán kegyelem-kettessel engedtek át. 

Ház a Garfagnana hegyekben

   Néhány évvel ezelőtt a Lucca fölötti Garfagnana hegyekben nyaraltam barátaimmal. A fülledt augusztusi melegben nagyon jól esett a ház melletti hűs fenyőerdő árnyékában tölteni a délutánokat. Ezeken a napokon tűnt fel, hogy egyik olasz barátunk, naphosszat egy fenyő árnyékában heverészve, elmélyülten olvas egy hatalmas könyvet. Annyira jóízűen forgatta a lapokat, hogy egészen megirigyeltem én is. Megkérdeztem tőle, miről szól a regény. Azt mondta, Michelangelo életéről, és hogy amióta ezt olvassa már mindent tud a reneszánszról, a Medici családról és a szobrászatról. Ekkor eszembe jutott a fél fejet ábrázoló márványdarab az ablakpárkányon, amit az érkezésünk napján farigcsált. Kiderült, hogy az életrajzi könyv hatására ellátogatott a közeli Carrarai hegyekbe és szert tett néhány kisebb darabra, mert annyira megihlette Michelangelo márvány iránti rajongása, hogy ki akarta próbálni a szobrászkodást. 

Carrarai márványdarab

  Irving Stone könyvét nem volt könnyű otthon megszerezni, több antikváriumot is végigkutattam mire megtaláltam. A következő hónapokban a mesterrel keltem és feküdtem, élete az életem részévé vált. Bárkivel találkoztam, mindig csak erről meséltem. A könyv hatására az egész Reneszánsz életre kelt és megvilágosodott előttem. 16 évet ültem iskolapadban és tanultam történelmet, rajzot, művészettörténetet, de  (szánom-bánom), töredékét sem jegyeztem meg annak, amit ez a könyv adott. Fogalmam sincs, hogy Dávid alakja kontraposztos-e vagy sem, hogy kitágítja-e a teret, arra viszont pontosan emlékszem amit Irving Stone mesélt róla. 

Palazzo Vecchio

   Az öt méteres márványtömb évekig hevert a szabad ég alatt, mert egy korábbi szobrász nagy sebeket ejtettrajta. A tömb középtáján ugyanis egy olyan mély, ék alakú bevágás éktelenkedett, amely szinte lehetetlenné tette a gyönyörű márvány felhasználását. Félő volt, hogy a legkisebb mozgatás hatására is azonnal félbetörik. A Városháza pályázatot írt ki, melyet nagy szerencsénkre a fiatal Michelangelo nyert meg. Először a márványtömb mozgatását kellett megoldani, amihez Michelangelo görgőket és fapallókat vetett be. Utána megfelelő belmagasságú műhelyt is kellett találni. A szenvedélyes művész ezután több éven keresztül, éjjel és nappal is dolgozott a szobron. Hogy a sötétben se kelljen a munkát abbahagynia, a kalapjára rögzített gyertyával világított. 

   

A bemetszés, szerintem

   Az új Dávid egészen más lett mint elődjei. A korábbi, kisfiús hősök helyett Michelangelo Dávidja egy meglett férfit ábrázol. Ráadásul ruha nélkül. Michelangelo kapott érte hideget is, meleget is, de a nép végül imádta. Zsenialitása, ahogyan a részleteket kidolgozta, és ahogyan statikailag egyensúlyba hozta a hatalmas szobrot a mély bevágás ellenére, mindenkit meggyőzött. 

   A szobor eredeti helye a Palazzo Vecchio épülete előtt volt, ahol most egy másolatot láthatunk. Dávidunkat itt több viszontagság is érte. Túl azon hogy egy villám belecsapott, szegénynek a bal keze is letörött, amikor a Mediciek ellen harcoló felkelők egy kanapét dobtak ki a palota ablakából úgy, hogy az pont a szoborra esett. A restaurálás csak jóval Michelangelo halála után történt meg. Bele sem merek gondolni, mit élhetett át.

Garfagnana WC index-e: 1-es.

***
Más is gondolta úgy az iskolában, hogy a művészet unalmas? Ha igen, mi segített ezt megváltoztatni? Kíváncsian várom mások élményeit is :)