2014. július 14., hétfő

Pikáns mesék - A fiesolei pap története

   „Boccaccio művével egyszerre valósította meg az ókori, középkori kisepikai műfajok szintézisét, s teremtett új műfajt: a novellát. A szerző korai művei, valamint a középkori kisepikai elbeszélő hagyományok jelentették a Dekameron elbeszéléseinek előzményét, előkészítését.” – írják az iskolai irodalomkönyvek. 


   Nem csoda, hogy ilyen felvezetés után a diákok nagy része nem olvassa el a Dekameron-t. Szerencsére. Ha elolvasnák, hamar rájönnének ugyanis arra, hogy a régies nyelvezet mögött meglehetősen pikáns kis történetek húzódnak, és ez biztosan nem lenne jó hatással művelődésükre.
   A Dekameron legtöbb története Firenzében, és egy Firenze közeli, gyönyörű fekvésű kisvárosban, Fiesoléban játszódik. A novellák közel hétszáz éve, 1350 körül íródtak, de beillenének bármely mai szappanoperába is. Mivel előfordulhat, hogy mások is úgy jártak a középiskolában mint én, saját átiratban, mai nyelven szeretném itt közzétenni Boccaccio egyik gyöngyszemét.

A fiesolei pap története

   Mint ahogy valamennyien tudjátok, Fiesole, melynek dombját Firenzéből is jól láthatjuk, ősrégi és nagyhatalmú város volt, így mindig is volt saját püspöksége és székesegyháza. Éppen emellett a székesegyház mellett lakott birtokán a csinos monna Piccarda két öccsével együtt. Az özvegyasszony, szemrevaló, fiatal hölgy lévén hamar felkeltette a székesegyház papjának figyelmét, aki, ahogy telt s múlt az idő, olyan őrült szerelembe esett, hogy már se éjjele, se nappala nem volt az égető vágytól. Így egy nap, végső kétségbeesésében színt vallott hát érzelmeiről monna Piccarda-nak, és kérte, hogy az szeresse őt viszont. Sajnálatos módon azonban ez a pap nemcsak öreg, de rendkívül csúnya és ellenszenves is volt, ráadásul meg volt győződve arról hogy neki bármit szabad, így rámenősségét monna Piccarda nemcsak hogy nem szívlelte, de még jobban is utálta mint a fejfájást.
   Okos asszony lévén az özvegyasszony kitérő választ adott a pap vallomására: - Uram, nagyon köszönöm megtisztelő érzéseit, és én is viszontszeretem Önt. Ugyanakkor a mi szerelmünket sosem szabad tisztességtelen irányba terelni. Ön az én lelki atyám, ráadásul közel van az aggkorhoz, emiatt fontos hogy tisztességes és erkölcsös életet folytasson. Én, mint özvegyasszony, szintén nagyon kell vigyázzak jó híremre, így kérem ne vegye zokon, ha nem tudom Önt azon a módon szeretni ahogy kívánná.
   A papot sajnos ezzel sem sikerült eltántorítani eredeti szándékától. Ifjonti lelkesedésében  levelekkel és üzenetekkel bombázta az özvegyasszonyt, ha pedig az megjelent a templomban, személyesen is zaklatta. Monna Piccarda egy idő után megelégelte hát a kellemetlen ostromot, és úgy döntött, olyan módon fogja a kellemetlenkedő papot lerázni, ahogyan az megérdemli. Tervét legelőször két testvérével egyeztette.  
   Pár nap múlva az özvegyasszony ismét elment a templomba. A pap, ahogy szokta, rögtön odalépett hozzá, és bizalmaskodva elkezdte telebeszélni a fejét. Az özvegyasszony egy idő után nagyot sóhajtott, és így felelt:
- Uram, ismeri a mondást, miszerint nincs az az erős vár, melyet ha minden nap ostromolnak, be ne lehetne venni. Be kell valljam, végül velem is ez történt. Addig-addig duruzsolt a fülembe, míg kedvességével levett a lábamról.
- Drágám, megmondom őszintén, csodálkoztam is hogy ilyen sokáig tartottad magad, más asszonyokkal ilyen még nem fordult elő. Na de fátylat rá, inkább azt beszéljük meg, mikor és hol tudunk találkozni. – válaszolta a pap.
- Ez igen fogós kérdés, uram. Férjem nincs, így bármelyik este ráérek, viszont a házam nem túlságosan nagy, és ott van a két öcsém, akik éjjelente a cimboráikkal járnak haza. Az öcséim ugyan felé sem néznek a szobámnak, így biztonságban lennénk, viszont sem gyertyát gyújtani, sem hangoskodni nem lehet, mert a szobámból minden mukkanás áthallatszik az övékbe, így nálam csak teljes sötétségben és némaságban tudnánk együtt lenni.
- Drágám, emiatt ne vesztegessünk egy percet sem! – felelte mohón a pap. – Intézd úgy hogy ma este nálatok együtt lehessünk, a jövőre pedig kitalálok majd valami más megoldást.
   Monna Piccarda ezután pontosan kioktatta a papot arról, hogyan és mikor érkezzen a házba, majd hazament.
   Volt ennek az özvegyasszonynak egy szolgálója, aki már nem volt éppen fiatal, ráadásul igen csúnya, torz ábrázattal áldotta meg a sors. Orra mélyen be volt lapítva, szája lelógott, ajkai duzzadtak, fogai rendetlenek és nagyok, és mindehhez még kancsal is volt, szeme folyton csöpögött, arcának színe pedig olyan sárgászöld volt, mintha nem is Fiesoléban hanem Szenegáliában töltötte volna a nyarat. Ha mindez nem lenne elég, még sántított is, és jobb oldala kissé le volt bénulva. Rendes nevén úgy hívták hogy Leona, de kinézete miatt mindenki csak Leokádiának hívta.
   Szerencsére, bár külseje torz volt, nyitott volt minden huncutságra, így amint az özvegyasszony hazaért, rögtön magához hívatta, és így szólt hozzá:
 - Drága Leokádia, ha adok neked egy szép új inget ajándékba, megteszel nekem egy nagy szívességet ma éjszaka?
- Kedves Úrnőm, egy új ingért még a tűzbe is hajlandó vagyok beugrani!
- Rendben, - mondta az özvegyasszony. – Szeretnélek megkérni arra, hogy ma este az én ágyamban hálj egy vendégemmel. Kérlek légy hozzá nagyon kedves, de ügyelj arra, hogy meg se mukkanj, nehogy az öcséim meghalljanak.
- Hálok én akár hattal is, nemhogy egyel, drága Asszonyom. – felelte Leokádia.
   Ahogy leszállt az este, a pap a megbeszélt időben megérkezett, az ifjak pedig, ahogy előre megbeszélték, ott voltak szobájukban és hangosan tettek-vettek. A pap ennek hallatán, ahogy korábban leegyeztették, a sötétben csendben besurrant az özvegyasszony szobájába, ahol Leokádia várta az ágyban. A pap, abban a hiszemben hogy az özvegyasszony fekszik mellette, karjaiba ölelte Leokádiát, és némán elkezdte csókolgatni, Leokádia pedig visszacsókolta. Így a pap végre birtokba vehette azt a gyönyörűséget, amelyre már oly régóta vágyott.
  Kis idő elteltével az ifjak, ahogy előre megbeszélték, kiosontak a házból, és lementek a piacra, ahol hihetetlen szerencse érte őket, a cimborák mellett ott találták a püspököt is, aki a nagy melegben éppen egy kis hűsítő borozásra vágyott, így az ifjak az egész társaságot meghívták a házukba.
- Uram, - mondták az ifjak néhány pohár bor után a püspöknek, – nagyon hálásak vagyunk hogy elfogadta meghívásunkat a házunkba, és hálánk jeléül szeretnénk Önnek valami nagyon érdekes dolgot mutatni. Kérem, fáradjon velünk a mások szobába! – mondták, majd fáklyafénnyel megindultak mindannyian az özvegyasszony szobájába.
  A pap mit sem sejtve aludt az asszony ágyában ruhátlanul, szorosan magához ölelve Leokádiát, amikor a püspök, az ifjak és a teljes társaság betódult a szobába. A pap, első ijedtében és szégyenében a takaró alá dugta a fejét, így a felháborodott püspöknek kellett felszólítania arra, hogy nézze meg, kivel fekszik egy ágyban. A pap, amint rájött hogy milyen csúnyán lóvá tették, hirtelen a világ legboldogtalanabb emberének érezte magát...
  Az ifjak a püspök kérésére mindent részletesen elmeséltek, aki a teljes történetet hallva megdícsérte az özvegyasszonyt azért, hogy olyan módon állt bosszút a papon, hogy annak közben nem esett bántódása. Ezután 40 nap vezekelésre szólította fel a papot, aki a valóságban viszont a szerelem és a bosszúság miatt ettől sokkal hosszabban szenvedett, nem is beszélve arról, hogy még sokáig nem tudott kimenni úgy az utcára, hogy a gyerekek ne kiabálnának utána: - Nézzétek, ez az aki Leokádiával hált!

  Így esett hát, hogy a csinos özvegyasszony lerázta magáról a kellemetlenkedő pap tolakodását, miközben Leokádia az új ing mellé még egy élvezetes éjszakát is nyert magának.

***
Tegye fel a kezét, aki elolvasta a középiskolában a Dekameront :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése