2014. március 25., kedd

Ciprusfák közt Bolgheriben

   Toszkána egyik védjegye a peckesen sorakozó ciprusfákkal szegélyezett, dimbes-dombos táj látványa. A ciprusfák igen sok helyen előfordulnak Toszkánában, de némely elégedetlenkedő turistának sikerült már úgy megszerveznie toszkánai nyaralását, hogy véletlenül egy árva darab sem került útjába. Aki tehát ciprusok látványára vágyik, az jó helyen jár, ha Bolgheribe megy.


   Vannak pillanatok, amikor kifejezett előnnyel bír az, ha az ember lánya nem beszéli az adott ország nyelvét folyékonyan. Sajnos ezek a pillanatok az idő múlásával egyre ritkulnak, de a Bolgheri kirándulás még ilyenre sikerült. Olasz barátokkal és egy, az egyikükhöz tartozó orosz barátnővel indultunk útnak. A csapatra eső angolul beszélő egyedek száma rajtam kívül egy fő. (Ez az arány roppant normális Olaszországban.) Már az út elején letudtuk a kötelező köröket arról, hogy nem, én nem beszélek oroszul, és nem, a magyar nyelv egy kicsit sem hasonlít az oroszra, sőt semmilyen más nyelvre sem, és egyébként is, közép-európai ország vagyunk, nem kelet-európai. Így az út további részében nyugodtan átadhattam magam egyik kedvenc tevékenységemnek, a megfigyelésnek.


   Bolgheri megérdemli a figyelmet. A környező táj látványa, a dimbek meg a dombok a sok híres ciprusfával, a vár, valamint a középkori vastag kőfalak a szűk utcácskákkal kifejezetten bájosak. Az említett ciprusfasor (Viale dei Cipressi) a leghosszabb Olaszországban, nagyjából öt kilométeren át húzódik megállíthatatlanul. A fákon kívül a bor is a kisváros nevezetességei közé tartozik. Innen származik ugyanis az ország egyik leghíresebb és legdrágább bora, a Sassicaia. A nagyobb részben cabernet savignont tartalmazó bor 1968-ban jelent meg, és robbant be azonnal a köztudatba.

   A táj és a látnivalók szépségébe időnként beszűrődőtt az orosz barátnő hangja. A tezzóro és ammóre szavakat oroszosan megnyomva hol epret óhajtott, hol közelebb szeretett volna leparkolni a bejárathoz, hol pedig kedvese öltözetét kifogásolta. A hangulatomat szerencsére mindez egyáltalán nem befolyásolta.

   A délutáni sétát követően a főtéren ültünk le vacsorázni. Kis kovácsoltvas asztal, naplemente, egyszerű de fenséges hidegtál, sótlan toszkán kenyér és egy pohár helyi vörösbor tökéletes befejezése volt a napnak. Hihetetlen hálát éreztem azért, hogy mindennek a részese lehetek, és úgy voltam vele, a többieknek is tudniuk kell hogy mennyire szerencsések. 
   Kis túlzással mondhatjuk, - meséltem el nekik angolul, - hogy a magyarok egyik fele egy életen át csak álmodozik egy igazi autentikus toszkán vacsoráról, míg a másik fele pedig éveken át spórol arra, hogy legalább egyszer átélhessen egy ilyen élményt. Mi pedig csak úgy, egy kellemes vasárnapi délutánon fogtuk magunkat és idejöttünk. - Az olasz fordítás elhangzása után egy percre mindenki elnémult az asztalnál. Szemmel láthatóan belegondoltak abba, valóban milyen szerencsések vagyunk ahogy itt ülünk az árnyas fák alatt egy májusi délutánon... Majd az orosz lány erélyesen felszólította tezzórót, hogy az adja át neki az olívaolajat...
   Az olasz nők nem nagyon szívlelik a külföldi nőket, de az est végére egyértelművé vált, hogy aznap este olasz-magyar barátság született.

Bolgheri WC index-e májusban: 2-es.

***
Hol vannak a legszebb ciprusfák Toszkánában? Kinek melyik toszkán bor a kedvence?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése