Iskolai történetek I. - A grúz miniszterelnök

   Szeretem, hogy az iskolában a napi aktuális dolgokról is beszélgetünk, így nemcsak a nyelvtani tudásunk hanem az általános műveltségünk is folyton gyarapszik. A mai órán azzal fogadott minket Isabella, a tanárnő, hogy megkérdezte a csoportba járó 19 éves, ébenfekete hajú grúz Natia-t, mi a véleménye a pár napja Grúziában lezajlott választásokról. Állítólag a médiában hírek keringenek arról, hogy a győztes párt nem feltétlenül tiszta eszközöket alkalmazott, és hogy az új miniszterelnök közeli barátja Putyinnak. Natia a nagy, egzotikus barna szemeivel először nagyokat pislogott - mint a legtöbb csitri az ő korában ha politikáról van szó, - majd a legjobb tudása szerint megpróbálta kifejteni a véleményét a dologról.

   Egy alapfokú nyelvtudással rendelkező csoportban meglehetősen egyszerű szavakat használunk mindannyian a kommunikálásra, és ha valaki beszélni kezd, tanár és diák egyaránt koncentrál hogy megpróbálja megfejteni a mondanivaló lényegét. 

   Natia különösen szórakoztató egyéniség, mert szívét-lelkét és gesztusait is teljes erővel beleadja a magyarázatba. Amire a nagy szóáradatból elsőre figyelmesek lettünk, az a "megette" (mangiato) szó volt. Az egész csoport meredten figyelt. Natia nekifutott mégegyszer, szépen, tagoltan. "Ez a csúnya miniszter (questo brutto ministro)" - mondta, "HAMM-HAMM a szavazatokat!" Hogy hangsúlyt adjon a mondanivalónak az értetlen közönség számára, a hamm-hamm szavakat rajzfilmszerű kéz- és szájmozdulatokkal is illusztrálta, nagyjából úgy, mint ahogy a farkas a mesében bekapja Piroska nagymamáját. 

   A csoport néma döbbent csendben. Natia nekifut harmadszor is. Bizony itt nincs félreértés, a csúnya új miniszter bácsi hamm-hamm, mind megette (azaz eltűntette) azokat a szavazatokat, amelyek a konkurens pártot részesítették előnyben. 

   Ildikó-Éva, a fiatalos, magyar féldruszám volt az, aki először kezeibe temette arcát, és csak annyit lehetett látni, hogy csendben rázkódik a válla. Picivel később némi vinnyogás is kiszűrődött a nagy tenyerek mögül. 

   A tanár és én ránéztünk Ildikó-Évára. Egy pillanattal később mint ő, de mi is felfogtuk a helyzet abszurditását, és hangos kacagásban törtünk ki. Következőnek Natia saját maga csatlakozott hozzánk, így hamarosan már négyen kacagtunk és töröltük könnyeinket, míg sótlanabb társaink csak mélán és értetlenül ültek az asztal felett. 

   Úgy érzem, ma sokat tanultam arról hogy milyen fontos a kultúrális sokszínűség, és hogy a kommunikációban nem a helyes nyelvtan a lényeg, hanem a közös nevező.

Olvass tovább: Iskolai történetek II. - Rózsa egyhúszért